A belső látást előhívó rajzpedagógiai és művészetterápiás módszer alkalmazása a Csontváry Képzőművészeti Stúdóban
Platthy István művészetterapeuta, rajztanár, országos gyermekvédelmi szakértő, igazgató
Pécsi Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona 7621 Pécs, Megye u. 24.
Tel./Fax.: 72/311-206, Tel.:72/ 532-398, E-mail: platthy@csontvarystudio.hu
Bevezető:
A Csontváry Képzőművészeti Stúdió a Pécsi Gyermekotthonban működik. Egy itt kifejlesztett és alkalmazott művészet pedagógiai és rajzterápiás módszert szeretnék bemutatni.
A természetes vizualitás velünk született adottság, mely a bennünk rejlő ősképek segítségével lehetőséget ad önmagunk és a világmindenséggel való viszonyunk megfogalmazására. Ez a képesség kisgyermek és óvodás korban bontakozik ki a társadalom előhívó hatására. Az emberi kultúrában kimagasló eredményei különösen a népművészetben, a törzsi művészetben és az ősi művészetekben maradtak fent. Sajnos a modern tömegkultúra és a rossz közoktatási gyakorlat hatására iskolás korban a gyermeki ábrázolásból fokozatosan eltűnik ez a képesség. Szerencsére azonban ez az adottság nem irtódik ki az emberből, hanem csak visszahúzódik a lélek legmélyére, a tudattalan világába.
Előadásomban olyan művészetpedagógiai és rajzterápiás módszert mutatok be, amely képes a természetes vizualitást és a belső látást újból előhívni. A módszer iskoláskorú gyermekeknél, kamaszoknál és felnőtteknél egyaránt igen eredményesen alkalmazható. Így újból tudják használni belső látásukat, mely előhívja a lélek tudattalan belső tartalmait. Az ősképek segítségével meg tudják fogalmazni, és fel tudják ismerni önmaguk belső világát. A módszer egy ősi, több mint ezer évvel ezelőtti kelet-ázsiai taoista rajzpedagógiai eljárásra épül. Az előhívott belső látás segítségével először a személyiség rejtett világa fogalmazódik meg rajzolt „személyes mítoszok” formájában, s így különösen alkalmas terápiás célokra is. E sajátos rajzi megfogalmazások elemezésére is sor kerül érzelmileg sérült, állami gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok rajzainak néhány példáján.
Tanulnány :
A Pécsi Gyermekotthonban élő gyerekekből és fiatalokból álló alkotóközösségünket 1987-ben alapítottuk Csontváry Képzőművészeti Stúdió néven. Az elmúlt 17 év alatt mára Pécs szellemi életének egyik színfoltját jelentjük. Az emberi lét egy különös világát képviseljük a művészet nemes eszközeivel megjelenítve: egészséges családi háttér nélküli, intézeti világban nevelkedő gyerekek és fiatalok önkifejező szubkultúráját, sajátos lelkivilágát. Alkotásaikban a modernkor problémái, konfliktusai a gyermeki látásmód szűrőjén keresztül művészetté nemesülnek, szelídülnek. Őszinte, szókimondó világ ez, ugyanakkor elemi erejű önkifejező eszközei segítségével lelkünk mély rétegeit szólítja meg.
E gyerekek és fiatalok a társadalom perifériájáról, szociális problémákkal küszködő családokból kerülnek ki. Már kicsi gyermekkorukban súlyos családi drámák, konfliktusok szenvedő részesei. Életük gyakori velejárója a hányattatottság, a szeretethiány, az érzelmi sivárság, az alacsony kulturális szint, az agresszív légkör. Minden napjukban jelen van a kudarcélmények sorozata, a kisebbrendűségi érzés. Az iskola verseny- és teljesítmény-centrikus légkörében állandó tanulmányi nehézségekkel küszködnek, mivel a traumák okozta lelki terhek miatt kisebb a teljesítőképességük a normál családban élőkéhez képest. A Csontváry Képzőművészeti Stúdió ezzel szemben a bennük rejlő értékek, képességek kibontakoztatását, fejlesztését vállalja fel. Egy olyan sajátos rajzterápiás módszert alkalmaz, amely képes a bennük lévő feszítő szorongást előidéző lelki traumákat előhívni, hogy azokat a képzőművészet nemes eszközeivel szimbolikusan meg tudják jeleníteni. Így a bennük lévő lelki problémákból, gondokból művészeti értéket tudnak létrehozni. Megélhetik, hogy bennük is van érték, hogy az értéktelenségből is lehet értéket létrehozni. Ez a folyamat egy olyan alapképességet fejleszt bennük, amely életük bármely területén kamatozhat, és a későbbiek során is átsegítheti őket sok nehézségen.
A módszer egy ősi, több mint ezer éves, kelet-ázsiai, taoista rajzpedagógiai eljárásra épül.
Az emberi alaklátásra az a jellemző, hogy a látott tárgyról vagy ábráról, rajzról stb., az a benyomásunk, hogy sajátos egész. Bár az elénk kerülő tárgyak többnyire részletekben gazdagok, első ránézésre nem a részletek ragadnak meg bennünket, hanem az egész tárgy, forma összjellege. Vagyis az alakot nem úgy érzékeljük, hogy részleteiből rakosgatjuk össze egy egésszé, hanem az egészről van egy összbenyomásunk anélkül, hogy a részleteket tudatosan elemeznénk, rakosgatnánk magunkban. Csak amikor már hosszasan szemlélünk egy tárgyat vagy más látványt, akkor kezdünk a részletek észlelésében elmélyülni. A gyermekeknél az alaklátás sajátos egész jellege a felnőttekhez képest még inkább jelen van. A gyerekeket mintha az ábra egészéről való – elsősorban érzelmi – benyomásuk ragadná meg, mintha – ehhez képest – kevésbé észlelnék a részleteknek az egészben elfoglalt helyét, s így elsősorban az egészről való, tagolatlan benyomást rögzítik rajzaikban.
Ezeket a z alaklátási törvényszerűségeket teljesen figyelmen kívül hagyja a naturalista szemléletű, kizárólag a külső látásra építő, még most is elterjedt rajztanítási gyakorlat, mely arra kényszeríti növendékeit, hogy az egész formát fokozatosan a részletek tökéletes, tónusos kidolgozásával hozza létre. Minél kisebb a gyermek, annál jobban kínlódik a feladattal, hiszen őt nem a részletek, hanem az egész karaktere, összjellege fogja meg. Az ábrázolásban a túl sok részlet zavarja az egész megragadásában. Az ilyen rossz szemléletű rajzpedagógia csak szorongást és gátlásokat alakít ki a gyerekekben, melynek hatására gyorsan, de legkésőbb felnőtt korukra „elfelejtenek” rajzolni.
A hagyományos európai ábrázolásmódra jellemző a formák tónusos téri megjelenítése, legapróbb részletekig menő kidolgozása. Ezzel szemben a klasszikus távol-keleti, elsősorban a kínai és japán tusfestészet lényege a részletek elhagyása, a formák jellegzetes vonásainak, karakterének csodálatos megragadása. Az 1. kép egy klasszikus kínai tusfestmény, bambusznádat ábrázol. Kuo Hszi az egyik, a XI. században élt nagy taoista festő azt tanítja: „Aki a bambusz festését tanulja, vegyen egy bambuszágat, s holdfényes éjszakán figyelje meg árnyékát egy fehér falon, mert így a bambusz igazi formáját láthatja.” A technika segítségével hasonló képi szituációt teremtettem. Írásvetítőre helyezett száraz növényi formák árnyékait vetítettem ki (bogáncs, mákgubó, fűfélék, kalászok stb.). A növényeket kis kompozícióba rendeztem az árnyképen, eleinte egyszerűbb, később bonyolultabb formákban. A megjelenő árnykép síkszerű, finom vonalakból és foltokból áll. A formákon ugyan belső részletek nem láthatók, felnagyított sziluettjük mégis hangsúlyozottan mutatja meg az illető növény jellegzetes karakterét /2. kép/. Ez nemcsak megfelel a kínai tusfestmények ábrázolásmódjában megfogalmazott képi szituációnak, hanem egyben megfelel a gyermekek – korábban már ismertetett – „sajátos egész” benyomásán alapuló alaklátásának. Így nem bénítja őket az ábrázolásban a túl sok részletinformáció, illetve a formakarakter felerősítése révén a jellegzetes vonások megragadása is könnyebbé válik számukra, s ez segít oldani szorongásaikat, belső görcseiket.
Ezek a finom vonalú természeti formák nagyon szépek, de kicsinységük miatt hétköznapi életünkben elmegyünk mellettük, anélkül, hogy észrevennénk őket. Így viszont – árnyékuknál fogva többszörösére felnagyítva – csodálatos esztétikai élményt nyújtanak. Ezt rajzolják le gondozottaim, elsősorban a karakterre és nem – szorongást okozó módon – a külső arányokra koncentrálva, hiszen egy árnyéknál végképp nem fontosak a precíz arányok.
1. kép – „Bambuszerdő” (Klasszikus kínai tusfestmény)
2. kép - Növényi formák árnyképe (írásvetítő segítségével)
A gyerekek, kamaszok tollal, ecsettel, fekete vagy színes tussal, diófapáccal, vagy színes ceruzával rajzolnak. Igen, színeket is lehet alkalmazni. Természetesen – mivel az árnyékok sötétek – bármilyen szín beleképzelhető a formákba /3., 4. kép /. E módszerrel a gyermekek m ind a formaképzésben, mind a színhasználatban megszabadulnak gátlásaiktól, és felszabadultan, saját egyéniségüket, eredeti ízüket beleviszik a rajzba. A rajzlapon a formát körülvevő teret üresen – illetve itt a rajzlapot fehéren – hagyják, akárcsak a kínai művészek. Így a fehér alap, mint tér – puritán módon – képalkotó elemmé válik, esztétikai értékekkel töltődik fel. Mint egy ablakon át, úgy tekintünk be valahová, ahol különös, titokzatos dolgok várnak ránk, melyek egyelőre még elvesznek a háttér sejtelmes fehérjében. Ez a kifejezésmód jobban megmozgatja a bennünk rejlő tudattalan világot, mint a „szájbarágós”, elsősorban a racionális énünket megmozgatni akaró európai ábrázolás, amely a hátteret pontosan előírja, ábrázolja számunkra. Ebben a típusú ábrázolási módban tehát a megjelenő formák egyidejűleg automatikusan létrehozzák maguk körül a teret, és jelentéssel ruházzák fel azt.
3. kép – „Árnyéktanulmány” 8 éves fiú tusrajza
4. kép – „Árnyéktanulmány” 14 éves leány színesceruza rajza
Később a természeti formákból egyre fantasztikusabb árnyképeket igyekeztem összeállítani, kivetíteni. Ehhez már nem csak mákgubót, bugavirágzatot és egyéb száraz növényeket használtam, hanem szőlőgyökeret, madártollakat, tengeri kagylót is, stb. Magvak, termések repítőkészülékeit préseltem diakeret közé és vetítettem ki /5. kép /. Sokszor montázsszerűen, mégis szervesen raktam össze a különböző árnyképeket, és hoztam létre titokzatos alakzatokat. Az árnyékalakzatok jócskán elrugaszkodnak a hétköznapi valóságtól, de pont ezért egyszerre több mindenre hasonlítanak. Az árnyék viszonylag homogén felületébe bármit bele lehet képzelni, elvileg bármit meg lehet benne látni. Ez a módszer felszabadítja a gyermekeket, megindítja bennük a képzetáramlást, az asszociációt, ugyanakkor a jelen levő árnykép mégis kapaszkodót, kiindulópontot biztosít a formaképzés számára /6. kép/.
5. kép - A szilfa magjának repítőkészüléke
6. kép - „ Sárkány fiú születik” 11 éves fiú tusrajza
Megjegyzem, hogy a Rorschach-teszt is hasonló elvekre épül. Itt lényegében a gondolkodás, illetve a képzelet analógiás műveletéről van szó. Az egyszerre több jelentést is hordozó árnykép valamit felidéz a tudatban, valami eszünkbe jut róla, a hasonlóság elve alapján. Ez a felismerés a tudattalanból is hívhat elő lelki tartalmakat.
Később, mikor a fantasztikus, titokzatos lények ábrázolása jól megy a gyerekeknek, már csak úgy „fejből” rajzolják meg őket. Nem alkalmazok immár semmilyen árnyékképet, modellt /7-10. kép/. Ezeken a képeken fantasztikus lények, szürrealisztikus, meseszerű kis világok jelennek meg. Erre a szemléletre az is jellemző, hogy sokszor a valóságban össze nem tartozó elemeket kapcsol egybe, mégis szerves egészként jelenítve meg őket. Ezek a különös lények egyben szimbólumok is. Erős érzelmek teljesednek ki általuk, élmények sűrűsödnek össze bennük, és ezek az élmények akár tudattalanok is lehetnek. Hiszen a belső feszültségek, indulatok áttevődnek a kamaszgyermek képzelete által teremtett jelképekre, belesűrítve az átélt traumákat, élményeket. Így e sokszor tudattalan problémák önkéntelen módon megjelenhetnek, kivetülhetnek. A felnőttek pedig nemcsak feszítő indulataiktól szabadulhatnak így, hanem a rajzaikon megjelenő problémák intellektusuk számára is értelmezhetővé válnak.
E képekhez gyakran az alkotó által elmondott történetek, mesék, személyes „kis mítoszok” is kapcsolódnak. Sokszor meg is nevezik szimbolikus lényeiket. Ezekből jelképes értékű, személyes történetek kerekednek ki, melyek modellezik a világot, illetve a világhoz való viszonyukat.
7. kép ”Megaláztatás” 15 éves fiú rajza
Néhány ilyen sajátos rajzi megfogalmazást fogunk most elemezni érzelmileg sérült, állami gondoskodásban élő kamasz fiatalok rajzain. A terjedelem korlátjai miatt csak néhány alkotást tudok felvillantani a gazdag gyűjteményből.
Rajzelemzési szempontjaim :
- Kiindulópontul, viszonyítási rendszerként az ősképeket (archetípusok) használom, (használják még az univerzális sémák kifejezést is rájuk.) Néhány sajátos filozófiai alapú jeltudományi iskola tagadja ezek létét, és minden szimbólumot esetlegesnek, tetszőlegesnek tekint, melyet a közmegegyezés (konvenció) döntött el. A közmegegyezés tudatos folyamat, mint például a parlament jogalkotó munkája. Ezzel szemben az ősi szimbólumok esetében soha nem volt ilyen közmegegyezés, itt jórészt tudattalan hátterű folyamatokról van szó. A nyugati tudomány – elsősorban a pszichológia – statisztikai úton is bizonyította az ősképek, mint az emberi kultúra egyik alapjának meglétét. Gondolok például Rhoda-Kellogg amerikai kutatásaira. Felhasználom C.G. Jung, a Rorschach-teszt, a Koch-féle Fateszt és Rhoda-Kellogg szimbólumértelmezéseit. Használom továbbá a különböző archaikus népek között végzett kultúrantropológiai kutatások eredményeit, a népművészet szimbólum-értelmezéseit, különböző jelképtárak mitológiai szimbólum meghatározásait. Amellett, hogy a szimbólumoknak közös, az emberi pszichében rejtőzködő gyökerük van, természetesen az adott alkotáson megnyilvánuló jelkép sajátos színezetet kap, amelyet az egyéniség és az adott társadalmi közeg befolyásol.
- Rendkívül fontosnak tartom a kamaszok történeteit, melyeket saját rajzaikról mondanak el. Ebben az esetben a képi információt kiegészíti és pontosítja a verbális információ.
- Egy-egy alkotó esetében nagyon fontos a rajzok készülési, egymást követő sorrendje, ezen belül pedig azok a motívumok, melyek több rajzban is előkerülnek, hiszen elsősorban ezek hordozzák az alapvető lelki problémákat. Az is fontos, hogy e motívumok az egymást követő rajzokon milyen átalakulásokon, változásokon mennek keresztül, hiszen így tárulnak fel a lelki folyamatok.
- Szintén a bel emagyarázást védi ki, ha a rajzok elemzése során a gyerekek személyiségéről, életkörülményeiről, korábbi élettörténetéről szerzett információkat egybevetjük rajzaikkal. Fontos lehet a családi környezet, a kulturális környezet korábban és jelenleg, fontos, hogy milyen pedagógiai stratégiák szerint foglalkoztak vele, milyen vizuális képzést kapott az óvodában, illetve az iskolában. Fontos az intelligenciája, érdeklődési köre is. A rajzokban jelenlévő jelképek üzenetét jobban meg tudjuk érteni, ha minél több kiegészítő információ áll rendelkezésünkre az alkotóról.
A rajzok és amik bennük rejlenek:
Elsőként nézzünk meg egy csodálatos jelképet, az életfa-szimbólumot /8. kép – Béla (12 é.)/. Az életfa, illetve az ősi életfajelkép megtalálható mind a törzsi művészetben, mind a népművészetben. Az emberi lét alapvető törekvéseit modellezi. Az ember egy anyagi, földi világba születik bele, de élete során egy felsőbb szellemi világba törekszik.
A rajzon az anyaméhet szimbolizáló kis dombból bújik elő az ember életútját jelképező életfa. Az életfa felfelé vezet, a felhők közé, a sugárzó nap birodalmába. Az életfa útján csoportosan kis hangyaszerű lények igyekszenek felfelé az égbe.
Mindezt a gyermek öntudatlanul fejezi ki rajzán, mutatva, hogy egész lénye a felfelé törekvés, kibontakozás, a tudás megismerése irányába mutat. Ugyanakkor – az alkotó elmondása szerint – a fa törzsére egy óriáskígyó tekeredett (a rajzon jól látható), amely útját állja a felfelé haladóknak. Amelyik hangya nem ügyes, az nem tud átvergődni az akadályon, és a kígyó felfalja. Pont ezt a természetes felfelé törekvést, belső tudásvágyat fojtjuk el gyakran gyermekeinkben, hamis, embertől, élettől elidegenedett, poroszos pedagógiával, mely nem az igazi, belső értékek megkeresésére, ápolására tanít, hanem sajnos a fogyasztói társadalom igényeinek kiszolgálására. A hátrányos helyzetű, sok lelki traumát átélt állami gondozott gyermekeket különösen sújtja ez a hatás. A kamasz fiú olyan családból került be a gyermekotthonba, amelynek minden tagja – az alkotót kivéve – értelmi fogyatékos.
8. kép - Béla (12 éves) "Életfa" című tusrajza
Otthon tehát nem kaphatta meg azt a szellemiséget, melyet ösztönösen keresett. A lakótelepi mamutiskolában sem igen törődtek vele, így intézetbe kerülése előtt mindenből megbukott. Rajza bekerülése után nem sokkal készült, megjelenítve ezt a létállapotot. A gyermekotthonban azután megkapta a szükséges segítséget tanulmányaiban. Év végére már minden tantárgyból javított. Az 8. kép is már ennek az időszaknak az eredménye.
9. kép - István (13 éves) „Börtön falai között”
A gyermekotthon épülete nem börtön, az intézet nyitott, a gyermekek kijárhatnak belőle, és ráadásul nincs is belső iskolája, a növendékek a környék iskoláiba járnak. Mégis: lelki értelemben zárt, sajátos világ. Megpróbálja ugyan a valóságos életet, a családot utánozni, mégis szükségszerűen az egészséges, a való élettől idegen helyzetben léteznek benne a gyermekek. Ezt a sajátos állapotot fejezi ki a 13 éves fiúgyermek rajza /9. kép/, melynek alkotója a „Börtön falai között” címet adta. E zárt világban való létezésnek kétféle lelki reakcióját láthatjuk a képen, meggyőző kifejezőerővel ábrázolva. A férfit ermészetű oldalon (ránézésre bal oldal) a zárt világban való szorongás agresszióban tör felszínre. Az agressziót kitátott szájakban lévő fogak illetve az alakok körüli fogazás erőteljes hangsúlyozása idézi meg. A másik, női természetű oldalon (ránézésre jobb oldal) az elfojtott szorongás másik típusú lelki reakcióját láthatjuk, a tehetetlenség érzését, a passzivitásba vonulás attitűdjét. Ezt a kéz nélküli, „Barbamama”-típusú alakformálás fejezi ki meggyőzően számunkra. Érdekes az is, hogy ez a nőies alak szellem természetű. A fiú édesanyja korán elhunyt.
10. kép - Béla (12 éves) „Különös lény”
A 10. képhez 12 éves alkotója a következőket fűzte: Ez egy különös lény. Már nagyon régóta nem evett, már nagyon éhes volt. Egyszer az egyik este kifeszítette hálóját, és most szerencséje volt, rengeteg élőlény akadt bele. Ezeket sorra megette, azonban úgy teleette magát, hogy az erei szétpattantak a sok tápláléktól, és így a lény elvérzett, elpusztult (szabadon idézve). Ez is az állami gondozott lét egy sajátos lélektani szituációja. A táplálék utáni vágy, az éhség, érzelmi éhséget is kifejezhet. Egyrészt nagyon vágyik a szeretetre, elfogadó érzelmekre, ki van rá éhezve, másrészt ugyanakkor szorong is tőle, mivel ezzel kapcsolatban sok csalódás érte. Ösztönösen fél attól, hogy valakit majd megint megszeret, akit aztán rövidesen újból el is veszít. A normál családban élő gyermekek egy életen át ugyanazon szülőkhöz, nagyszülőkhöz kötődnek. Ezzel szemben az állami gondozott gyerekek sokat hányódnak, szülők, mostohaszülők, nevelőszülők, nevelőtanárok és patronálók között. Gyakran egész életükben más és más felnőttekhez kell kötődniük. A világban az emberek megállnak egy pillanatra, odadobnak nekik egy-egy szeretetmorzsát, megsajnálják őket, aztán mennek tovább a dolguk után. A gyerekek ezeket a szeretetmorzsákat is komolyan veszik, és így többnyire csalódnak. Ezek a traumák vezetnek aztán ahhoz, hogy felnőtt korukban olyan nehezen tudnak tartós párkapcsolatokat kialakítani, családot alapítani.
Mint már a korábbiakban utaltam rá, ez a „belső látás”, „önkifejező képzelet” kisgyermekkorban még elevenen él. Nagyobb gyerekeknél, kamaszoknál civilizációnkban, társadalmi hatásra már jobbára elfojtódik. Ezért főképp modern világunk túlzott racionalizmusa a felelős, amely elfelejti az irracionális szférát egyidejűleg fejleszteni. (Más, természetközelibb kultúrákban természetesen nem így van.) Az irracionális is pszichológiai funkció – hangsúlyozza C. G. Jung, és arra figyelmeztet, hogy a kultúra egyoldalúan racionális beállítottsága szükségszerűen ellentétének, azaz a kultúra irracionális aspektusának elpusztításába torkollik. A kettő egyensúlya, harmonikus fejlődése az egészséges.
Módszerem lehetőséget nyújt nemcsak a serdülőknek, hanem a felnőtteknek is, hogy erre a "belső látásra" újra rátaláljanak magukban, és segítségével újra képesek legyenek kifejezni önmagukat, feltárni lényük legmélyebb dimenzióit. A módszer folyamat is egyben, hisz a külső valóság természetes formáiból kiindulva, fokozatosan, állomásról-állomásra a lélek belső világának, formáinak feltárulásához vezet. A kamaszgyerek számára a mitikus-szimbolikus képi, verbális megfogalmazás önmagában is gyógyító, hiszen így modellezve a világot, belső konfliktusait, a modell szintjén „lejátszhatja”, „kikísérletezheti” a megoldási módokat, ugyanakkor a probléma kívülre kerül a személyiségből, nevezetesen a „rajzlap síkjára ”. Az indulatok, az érzelmek áttevődnek az általa teremtett figurákra, s ezáltal csökken belső szorongása, lelki feszültsége, görcsei oldódnak. A lélek feltárulásának e módja az „Én” számára valójában veszélytelenebb, mint más direkt terápiás technikák, hiszen a jelképek szintjén maradva a problémák kivetíthetők, nem kell azokat közvetlenül felvállalnia. A konfliktus-feldolgozás folyamatában így a problémát nem közvetlenül, hanem szimbolikus modellek útján oldja meg, önkéntelenül is, ami így sokkal könnyebb. Egy kamaszgyerek számára ez nagyon olyan értékű lehet, mintha a valóságban oldotta volna meg, amire valójában sokszor nem is képes még élethelyzetéből adódóan. Mindez tulajdonképpen egy lelki öntisztulási folyamat, amely spontán módon megy végbe.
2003-2004.
Irodalom:
1. Platthy István: Állami gondozott gyermekek és fiatalok személyiségfejlesztése a képzőművészet eszközeivel. Fejlesztő Pedagógia szakfolyóirat 1994/2-3. szám.
2. Platthy István: Kamaszkori személyes mítoszok. Gyermekotthonban élő fiatalok rajzainak elemzése. Parttalan kamaszkor. Tanulmány kötet. Pont Kiadó Bp. 2002.
Fejlesztő Pedagógia szakfolyóirat 2003./4-5. szám.
3. Platthy István: 1. Művészetterápiás Világkongresszuson elhangzott előadása 2003.
4. Rhoda-Kellogg: Analyzing Children’s Art. National Press Books, California 1970
5. Jelképek-Kommunikáció-Társadalmi Gyakorlat. Válogatott tanulmányok a szimbolikus antropológia köréből. Szerkesztette: Hoppál Mihály és Niedermüller Péter. Tömegkommunikációs Kutatóközpont Bp. 1983
6. Karl Koch: Der Baumtest. Bern, 1967, Hans Huber
7. Dr. Kardos Lajos: Általános pszichológia. Tankönyvkiadó Bp. 1964.
8. A pszichológia alapjai Szerk: Bernáth László, Révész György Tertia Kiadó Bp. 1998.
9. Mérei Ferenc- V. Binet Ágnes: Gyermeklélektan. Gondolat Bp. 1985.
10. Feuer Mária A gyermekrajzok fejlődéslélektana Akadémiai Kiadó 2000.
11. Mérei Ferenc: Rorschach-próba Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 2002.
12. Molnár V. József: Ég és föld ölelésében, Tanulmányok a gyermekvilágról. Örökség könyvműhely 1998.
13. Molnár V. József: Világ-virág A természetes műveltség alapjelei és azok rendszere. Örökség könyvek, Bp. 1996.
14. Jelképtár: Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György Helikon Kiadó
15. C.G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiába. Európa Könyvkiadó Bp. 1990.
16. A kínai festészet elmélete Argumentum Kiadó 1997.
